Aranyablak

Magyarország első, és egyetlen 34 üzlettel rendelkező nyílászáró gyártója.

Voltam a pécsi üzletükben és nagyon nagyon elégedett vagyok.

Voltam a pécsi üzletükben és nagyon nagyon elégedett vagyok.

Tisztelt Aranyablak!

 

Voltam a pécsi üzletükben és nagyon nagyon elégedett vagyok. 

Három gyermekem van ami kissé nehézkes, ha vásárlásra kerül a sor, sok helyen nem is látják szívesen a kisgyermekes vásárlókat. Az önök üzlete egy kis gyöngyszem a mai személytelen internetes vásárlás korában. Bementem az önök üzletébe, és hatalmas mosollyal fogadták gyermekeimet. Miután többször is elnézést kértem a gyermekeim miatt, az egyik fiatalember elkezdett beszélgetni a gyerekekkel, elővett papírt és színes ceruzákat és rajzolgatott a gyerekekkel, mikor éppen nem szolgált ki más vevőt,  miután kiderült hogy szeretnek rajzolni, amíg a másik fiatalember megkínált egy kávéval. Hozzáteszem, hogy az elején elmondtam hogy mindössze két beltéri ajtót és egy ablakot akarok csak venni, de míg a konkurenciájuknál a Siklósi úton nem is igazán foglalkoztak velem , önöknél nem változott semmi. Közben több vásárló is volt az üzletben aki kivétel nélkül több pénzt fizetett a pénztárnál, én még sem éreztem semmi változást, csak azt hogy nem erőltetnek rám semmit csak javasolnak, ami szintén ritka. Nagyon jól éreztem magam. Egy későbbi időpontban vissza tértünk vásárolni a nejemmel és a gyerekekkel, ahol ismét kaptunk kávét, és megismertek az üzletben, ami nagyon jól esett! Kedvesek szimpatikusak voltak és mindent részletesen elmagyaráztak a nejemnek is, utána már gyorsan ment a választás, és most is foglalkoztak a gyeekeimmel, ami fantasztikus volt. A nejem vissza ment kilincsekért a későbbiekben, amikor ugyanolyan türelemmel és kedvesseggel segítettek neki. A fiúk említették ha esetleg arra járunk, ugorjunk be egy kávéra......

A mai rohanó türelmetlen világban kicsit a béke szigete is a pécsi üzletük, ami rendkívül ritka. Nagyon elégedett vagyok a a két beltéri ajtómmal,az ablakkal és a fiúkkal, ajánlani fogom mindenkinek az önök üzletét! 

 

Maradok tisztelettel:

Koltai Jenő

Fontos tudni!
Ugrás a további cikkekhez
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Ajánlatkérés Pályázatok Hírlevél felíratkozás