
Lehetséges-e az ablakcsere bontás nélkül
Az ablakcsere bontás nélkül lehetséges, de kérdés, megéri-e. Cikkünkben végigjárjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha valaki ablakot szeretne cserélni, és nem szeretné, hogy mindez nagy kosszal, hatalmas felfordulással járna.
Ablakcsere bontás nélkül: mit jelent?
Az ablak része a tok, a szárny, amiben az üveg van, és a vasalatok. Amikor az „ablakcsere bontás nélkül” kifejezést halljuk, valójában arra gondolunk, hogy a falba épített ablaktokot meghagyjuk, és csak a szárnyat, vasalatokat cseréljük.
Az ablakcsere tehát ilyen esetben sokkal kevesebb vesződséggel jár, hiszen a tokot a falból nem távolítják el. Sokan érdeklődnek-e lehetőség iránt, mivel gyakran előfordul, hogy a meglévő toknak semmi baja.
Tudni kell azonban, hogy az, amit mi hibátlan állapotúnak találunk, nem biztos, hogy valójában az. Mindenképpen szükséges egy helyszíni felmérés, ahol a szakértők meg tudják mondani, alkalmas-e a meglévő tok arra, hogy egy új ablakot építsünk bele.
Éppen ezért általánosnak mondható, hogy végül a teljes ablakcsere mellett dönt a megrendelő is. Főleg elkorhadt faablakok, illetve panellakásban megtalálható ablakok esetén szokták javasolni a kivitelezők teljes cserét. Ezekben az esetekben a bontás nélküli ablakcsere nem éri meg.
Hogyan zajlik egy ablakcsere bontás nélkül?
Mint írtuk, mindenképpen helyszíni felmérésre kell először sort keríteni. Ilyenkor a szakemberek azt nézik, mennyire van jó állapotban a meglévő tok, párkány. Az sem mindegy, hogy műanyag vagy fatokról van-e szó.
Amennyiben úgy ítélik meg, hogy lehetséges az ablakcsere bontás nélkül, akkor meg lehet rendelni az új nyílászárókat. Fontos a pontos méretek levétele, hiszen a bent lévő tok miatt előfordulhatnak pár centiméteres eltérések is: a mérést is bízzuk szakemberre!
Néhány héten belül megérkeznek az új ablakok, a mesteremberek pedig nekiállhatnak a beépítésnek. Ilyenkor jellemzően az összes ablak cseréje egyszerre történik. Először eltávolítják a régi ablak szárnyait, valamint a zsanérokat, pántokat is, hogy helyet készítsenek az újnak. A tok fent marad.
Többórás műveletről van szó, lényeges a precizitás. Bontás nélküli ablakcsere esetén nem a falba illesztik az új tokot, hanem a régi tokba. A régi és az új tok közé rögzítő csavart helyeznek, majd a részeket purhabbal tölti ki. A végén takarólécekkel teszik esztétikussá a látványt.
Valójában tehát az ablakcsere esetén itt is ugyanúgy a teljes ablakszerkezet beépítésére kerül sor, csak itt nem a fallal fog érintkezni a tok.
Hogyan zajlik egy panellakásban a bontás nélküli ablakcsere?
Nagyon sokan érdeklődnek a panellakásokban élők között is, hogy lehetséges-e az ablakcsere bontás nélkül. Egyértelműen igen, igen bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal hatékonyabb és gyorsabb a művelet, ha teljes csere történik. A panellakásoknál a tokszerkezet ugyanis nagyon könnyen kiemelhető, és egyáltalán nem sok kőművesmunkával jár az új ablak beépítése.
Éppen ezért azoknak, akik panelben élnek, azt javasoljuk, bátran válasszák az ablakcserét. Ezáltal a lakás hőszigetelő képessége is javul.
Jó tanácsok az ablakcsere kapcsán
- A nyílászáró cseréjére bármikor sor kerülhet, bár a legideálisabb időpont a tavasz, illetve a kora nyár. Ilyenkor ugyanis nem hűl le a lakás, amíg a művelet zajlik.
- Egyszerre érdemes az összes ablakot kicserélni és megbízható szakembereket választani a feladatra.
- Mindig pontos méretekkel számoljunk, bízzuk ezt a feladatot is mesteremberekre.
Mikor érdemes gondolkodni az ablakcserén? Ha már nagyon régiek ezek a nyílászárók, korhadt faablakokról van szó. Természetesen sokakat a nagy kosszal, rendetlenséggel járó művelet visszatart a cselekvéstől, azonban nem szabad a végtelenségig halogatni a feladatot. Egy ház ablak ablakainak a cseréje pár óra alatt elvégezhető, ha pedig az ablakcsere bontás nélkül történik, kevesebb felfordulással jár az egész.
Kérdés esetén bátran forduljon hozzánk, kollégáink szakszerű segítséget tudnak adni. Kínálatunkban megtalálhatók a modern faablakok, valamint az ablakcseréhez javasolt műanyag ablakok is, amelyek egyedi méretben is rendelhetőek.