Aranyablak

Magyarország első, és egyetlen 35 üzlettel rendelkező nyílászáró gyártója.

Indulhat az otthonfelújítási program – nyílászárócserére is igénybe vehető a támogatás!

Indulhat az otthonfelújítási program – nyílászárócserére is igénybe vehető a támogatás!

2024 július elejétől elindult az új otthonfelújítási program, amelynek keretében a nyílászárók cseréje is megvalósítható az 1990 előtt épült családi házak esetében. Nézzük a részleteket!

Mi az az otthonfelújítási program 2024?

Pár évvel ezelőtt a kormány már indított egy programot, amely szintén az otthonok felújítását támogatta. A korábbi pályázat nagyon népszerű volt, sokan éltek is a lehetőséggel. Azonban az új otthon felújítási program elődjénél kissé szigorúbb feltételekkel érkezik, ennek ellenére a kimutatások szerint közel 20 ezer háztartásnak lehet nagy segítség: akár ablak- vagy ajtócsere is szóba jöhet.

Miről is van szó pontosan? Sajnos a hivatalos kiírás még nem jelent meg, mivel május 8-ig társadalmi egyeztetésen volt a tervezet, előzetes hírek alapján valószínűleg június 3-án rajtolhat a program. Azonban a program népszerűségét mi sem bizonyítja jobban annál, hogy már most több újságcikk foglalkozik az otthonfelújítási program 2.0-val, üzleteinkben is egyre többen érdeklődnek a lehetőségről.

Amit az előzetes hírek alapján eddig tudhatunk, hogy az otthonfelújítási program 2024 részeként az 1990 előtt épült családi házak – elsősorban az úgynevezett Kádár-kockák – energetikai jobbá tétele válik lehetségessé.

Van néhány kritérium, aminek meg kell felelni a pályázat sikeres elbírálásához, többek között ezek:

  • Az épületnek vezetékes gázhálózathoz csatlakozottnak kell lennie, míg panellakások és távhővel működő ingatlanok nem vehetnek részt rajta.
  • Igen nagy változás, hogy a korszerűsítésnek az energiahatékonyság növelését kell szolgálnia. Bizonyítani kell, hogy a felújítás 30%-os energiamegtakarítást eredményez majd.
  • A kritériumok alapján ezúttal csak az alábbiakra lehet pályázni: hőszigetelés, nyílászárócsere, víz- és fűtésrendszercsere.

Ez azonban remek hír azok számára, akik azt tervezték, hogy kicserélik régi, korhadt faablakaikat egy modernebb verzióra, netán a nem jól szigetelő bejárati ajtó helyett keresnek egy hatékonyabb verziót. Máris lehet nézelődni a kínálatunkban!

Ami az anyagiakat illeti

A támogatás eltérő mértékben kerül kiosztásra a sikeres pályázók között. Az, hogy ki-mennyit kaphat nagyrészt attól függ, hogy mely járásban található az ingatlan. Az elszámolható maximális összeg 7 millió forint lesz, ebből 1 milliónak önerőnek kell lennie, a maradék 6 milliót pedig részben kamatmentes hitelből kell majd fizetni, illetve az állam ad vissza nem térítendő támogatást.

Ami biztos, hogy a hitelt a bankok lakossági MFB pontjain lehet majd igényelni. Azon bankok jöhetnek tehát csak számításba, akik elnyerik az erre való lehetőséget, ők pedig nem saját forrásból, hanem EU-s forrásból finanszírozzák majd a hitelezőket.

Ennek vonzata többek között az, hogy a támogatásnak ezúttal van egy keretösszege: 108 milliárd forint, amelyből számítások szerint közel 20 ezer ingatlan újulhat meg. Éppen ezért a pályázat kiírásakor résen kell lenni és gyorsan kell cselekedni, ha szeretnénk elnyerni a támogatást.

A felvett hitelösszegre a kamat 0%.  A beruházást követő 3 hónapos türelmi idő után kell elkezdeni a havi törlesztést. A hitel teljes futamideje 10 év, melyből az első 2 – hosszabbítás esetén 2,5 – évében be kell fejezni a kivitelezést. A fennmaradó 7,5-8 év alatt kell visszafizetni a kamatmentes hitelt.

Ötletek a pályázathoz: a nyílászárócsere is számításba jöhet!

Bár valószínűleg sokan fogják a fűtéskorszerűsítésére benyújtani pályázatot, szintén számolni kell azokkal is, akik a nyílászárócserével kívánják növelni az ingatlanjuk energiahatékonyságát.

Érdemes már most betérni valamelyik üzletünkbe, és érdeklődni a lehetőségekről. Olyan termékeket kínálunk, amelyek segítségével észrevehetően csökkenthető a rezsiszámla: Jól szigetelő bejárati ajtókat, alumínium- és műanyag ablakokat, modern faablakokat. Amennyiben bizonyítható, hogy a beltéri szobaajtók cseréjével nő az energiahatékonyság, e termékek is szóba jöhetnek.

Például a pince-, kazánházfeljárók ajtaját érdemes lehet ZK beltéri ajtóra cserélni, ha eddig nem tettük meg. Ezek acélborításúak, nem vetemednek, igen masszívak. Kiváló hang- és hőszigetelő tulajdonsággal rendelkeznek, ezért hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne szökjön el a hő.

Kérdések még felmerülnek, például, hogy a pályázat vonatkozik-e majd az árnyékolók cseréjére is: ha igen, akár a motoros alumíniumredőnyöket is fel lehet majd szerelni az ablakokhoz a hőszigetelés javítására. De a program igénybevételének kezdetekor érdemes erre is rápontosítani az igénylés helyszínén, rákérdezni minden lehetőségre.

Előzetesen is lehet érdeklődni munkatársainknál a nyílászárók árával kapcsolatban. Írjon nekünk, ha tájékozódni szeretne a nyílászárók műszaki tartalma és ára felől!

 

Fontos tudni!
Ugrás a további cikkekhez
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Ajánlatkérés Pályázatok Hírlevél felíratkozás