Aranyablak

Magyarország első, és egyetlen 34 üzlettel rendelkező nyílászáró gyártója.

Útmutató a tökéletes párkány kiválasztásához

Útmutató a tökéletes párkány kiválasztásához

Nagyon sok ember nem tudja, hogy a párkány miért fontos eleme az ablakoknak. Ez teljesen természetes, hiszen első ránézésre egyáltalán nem egyértelmű a párkány beépítésének az oka. Amennyiben te sem tudod a miértjét, jó helyen jársz: ebben a cikkben elmagyarázzuk a párkány fontosságának az okát. Emellett arra is kitérünk, hogy mi a különbség a könyöklő és a párkány között.

Mi a különbség a párkány és a könyöklő között?

Többször is találkozni lehet azzal a jelenséggel, hogy az szinonimaként használják a két kifejezést. Pedig a párkány és a könyöklő nem ugyanaz. A párkány az ablak külső részére kerül. Ez az anyag akadályozza meg részben azt, hogy az eső beszivárogjon a házba az ablakon keresztül, ergo ki van téve a környezeti hatásoknak. Pont emiatt tartósabb anyagból készül el, mint a könyöklő. Hiszen utóbbi berendezés az ablak belső részére kerül, így közel sem kell annyi kihívást kiállnia.

Nézzük először a különböző anyagból készült párkányok sajátosságait

A párkányok többféle anyagban és színben elérhetőek, ezért bárki megtalálhatja a számára legideálisabb darabot.

Alu párkányok

Az Alu párkányok egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon egyszerűen beszerelhetőek és személyre szabhatóak. Nem hiába népszerű választás a párkányt vásárlók között: anyagából adódóan jól bírja a természet kihívásait. Ennek következtében több évig megkíméli a ház tulajdonosát a párkány cserével járó munkálatoktól és költségektől.

Tulajdonságai a következőek:

  • Extrudált hajlított külső ablakpárkány
  • Kialakításának köszönhetően elvezeti a faltól az esővizet
  • Felülete szinterezett
  • Szín választék: fehér (RAL 9016) és egyedi RAL-szín
  • Rendelhető szélesség: 90 - 280 mm
  • Maximális hossz: 6 fm
  • Profil vastagsága: 1-2 mm
  • Végzárója: műanyag

Átmenet a párkányok és a könyöklők között: kő párkányok

A kő párkány sajátossága, hogy elég tartós kültéri használatra, ugyanakkor kinézetével a beltéri tereket is kiegészíti. Ugyanis 3D mintázattal ellátott felülete utánozza a természetes köveket és a fákat.

Nézzük, hogy milyen tulajdonságok segítik elő a hosszú élettartalmat:

  • GFRC - a korszerűsített beton 7-8 alkotó elemből keverjük össze az alapanyagot, aminek a legfontosabb része az üvegszál.
  • Üvegszálerősítésű betonból készülnek. Kül-, és beltéri felhasználásra egyaránt ajánlott
  • Időjárásálló.
  • A sok alkotó elemek egyike a hidrofobizáló adalék. Ez teszi a párkányt vízállóvá.
  • Cseppentő 4cm-es: segítségével biztos lehet abban, hogy az eső által kimosott kosz nem fog meglátszani a falon.

Ezt tudják az egyes könyöklők

Fa könyöklők

Beltéri használatra ajánlott fa könyöklőink esztétikusság terén verhetetlenek. Különösen abban az esetben, ha fa ablakról van szó. Kitűnő választás abban az esetben, ha egyszerűen beépíthető könyöklőt szeretne az otthonában tudni vagy ha egyedi méretű az ablak. Ugyanis az Aranyablaknál mi gyártjuk a fa könyöklőket, emiatt egyedi kéréseket is tudunk teljesíteni.

Műanyag könyöklő

Kemény pvc anyagból készülnek, ami hosszantartó beltéri használatot biztosít. Tartósságát tovább növeli, hogy hő- és fényálló, továbbá nedvesség szembeni ellenálló képességgel rendelkezik. Anyagánál fogva könnyen tisztítható, ráadásul a beépítése is gyerekjáték.

Az a bizonyos hézag a fal és a párkány (vagy könyöklő) között…

Vannak esetek, amikor a legpontosabb méretezés mellett is keletkezik egy minimális hézag a párkány és a fal között. Teljesen jogos, ha zavar téged, és megoldást is tudunk kínálni rá. A takaróprofilok esztétikusan elfedik a helyet, és végtelenül egyszerű őket felhelyezni: öntapadó fóliával rendelkeznek, így simán rásimítható a hézagra. Emellett az ablak kinézetét sem töri meg, mivel több színben is kérhető (pontosabban aranytölgy, mahagóni, dió és antracit árnyalatokban), így olyan biztosan megtalálod a legideálisabb színt.


 

Fontos tudni!
Ugrás a további cikkekhez
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Ajánlatkérés Pályázatok Hírlevél felíratkozás