Aranyablak

Magyarország első, és egyetlen 34 üzlettel rendelkező nyílászáró gyártója.

Hová javasolt a pliszé szúnyogháló?

Hová javasolt a pliszé szúnyogháló?

A szúnyogháló kérdése minden évben több alkalommal is előkerülhet, tavasszal a méhek és a darazsak, nyáron a szúnyogok, ősszel pedig a legyek miatt. Szerencsére ma már elég sokféle, praktikus megoldás létezik a szúnyoghálók behelyezésére, így szinte bárhová tehetünk. Egyre inkább közkedvelt fajta a pliszé szúnyogháló. A címben szereplő kérdésre, mely szerint hová javasolható a pliszé szúnyogháló, az elsődleges válasz az, hogy akárhová. Vannak azonban olyan helyzetek, ahol ez egy kifejezetten kedvező választást jelent, illetve olyanok is, ahol másképpen nem is lehetne megoldani a szúnyogháló kérdését.

 

Jól jön ott, ahol nincs hely

Gyakori probléma, főleg ajtók esetében, hogy egyszerűen nincs hely egy szúnyoghálós ajtó kialakítására. Legtöbbször azért, mert nincs hová nyílnia az ajtónak. Az ilyen helyzetekre többféle megoldás létezik, ám csak kevés igazán jó van közöttük. Létezik például mágneses szúnyogháló, ami két részből áll, és középen, mágnesek segítségével záródik. Ennek a hibája, hogy egy erősebb szél bizony kinyithatja, ahogy a háziállatok is, ha átmennek rajta. Olyan verzió is akad, ami több részből áll, az alján súllyal, és miután áthaladunk rajta, elméletileg visszaáll a helyére – gyakorlatilag azonban nem ritka, hogy megcsavarodik és a nemkívánatos rovarok könnyen átjutnak rajta. A pliszé szúnyoghálónál azonban ilyen gond nincs, tökéletesen záródik, és nem nyílik ki magától.

 

Nem csapódik ki

A harmonikaszerűen működő szúnyogháló nem csapódik ki, ha elengedjük, ugyanis nem tartalmaz semmilyen rugós alkatrészt. Ennek köszönhetően jelentősen lecsökken a meghibásodás esélye, hiszen sok probléma a csapódások miatt keletkezik. Az általunk gyártott, csúcsminőségű pliszé szúnyoghálók bárhová tökéletesen passzolhatnak, ugyanis különböző színű alumínium kerettel kérhetők, sőt, akár fa mintázatú kerettel is el tudjuk őket készíteni. Amennyiben idegesítik a lakásába bejutó rovarok, de nincs elég hely egy hagyományos szúnyoghálós ajtóhoz, a pliszé szúnyogháló jó megoldás lehet!

 

Fontos tudni!
Ugrás a további cikkekhez
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Ajánlatkérés Pályázatok Hírlevél felíratkozás