Aranyablak

Magyarország első, és egyetlen 34 üzlettel rendelkező nyílászáró gyártója.

Hogyan védenek a nyílászárók a melegtől nyáron?

Hogyan védenek a nyílászárók a melegtől nyáron?

A nyílászárók hőszigetelő képessége általában a téli hidegekkel, illetve a fűtéssel kapcsolatosan szokott terítékre kerülni, ugyanakkor nyáron, a melegben is fontos szerepük van. Bár erről valóban kevesebb szó esik, nyáron a legtöbb ember elkeseredett harcot vív a meleggel, ami előbb-utóbb bizony a lakásokba is belopódzik, így már semmiféle menedékünk nincs a hőség ellen.

Akinek van légkondija, az egy kicsit jobb helyzetben van ezen a téren, azonban súlyos összegekbe kerülhet, ha szigetelés nem megfelelő, mert sokkal többet kell a légkondit működtetni, hiszen így a nap forró sugarai könnyen utat törnek maguknak a lakásba.

Hogyan akadályozzák meg a nyílászárók a lakás felmelegedését?

Az, hogy a nyílászárók hőszigetelése mennyire jó, nagyon sok tényezőn múlik. Nem mindegy például, hogy hány rétegű üveg került bele, illetve az sem, hogy hány légkamrás az ablak. Emellett a beépítés is számít, illetve a nyílászárók minősége.

A jól szigetelő nyílászárók aranyat érhetnek nyáron, hiszen ahogy télen kint tartják a hideget, úgy nyáron a forró levegő is kint maradhat, így a lakás hőmérséklete továbbra is kellemes lesz. Amikor éppen 35 fokos kánikula és hőségriadó tombol szerte az országban, akkor nagyon kellemes tud lenni, ha az otthonunkban szusszanhatunk egyet, és kicsit ideálisabb hőmérsékleten tudjuk eltölteni az időt.

Ne feledkezzünk meg az árnyékolásról!

A másik, amivel nagymértékben növelhető nyáron a hőszigetelő képesség, az az árnyékolástechnika. Ez főként azokra a helyiségekre igaz, amiket a nap nagy részében közvetlenül is süt a nap, így ugyanis bármennyire is jó hőszigetelő képessége van az ablaknak, előbb-utóbb a napfény hatására bizony felmelegszik a helyiség. Az árnyékolástechnikai eszközök ugyanakkor segítenek távol tartani a nap meleg sugarait, így sokkal tovább őrizhető meg a benti hőmérséklet, még a legnagyobb kánikulában is.

A hőszigetelés tehát nemcsak a téli fűtés szempontjából fontos, hanem nyáron is komoly szerepe van, ha azt szeretnénk, hogy a lakásunk olyan hely legyen, ahová menekülhetünk a forróság elől, és ahol tudunk egy kicsit szusszanni a melegben.

 

Fontos tudni!
Ugrás a további cikkekhez
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Ajánlatkérés Pályázatok Hírlevél felíratkozás