Aranyablak

Magyarország első, és egyetlen 34 üzlettel rendelkező nyílászáró gyártója.

Hogyan segíthetnek az ajtók biztonságosabbá tenni a lakást?

Hogyan segíthetnek az ajtók biztonságosabbá tenni a lakást?

Egy lakás vagy ház felépítésekor, megvásárlásakor nagyon fontos szempont az esztétikum mellett a biztonság is, hiszen még a legnagyobb óvatosság ellenére is történhetnek balesetek, és bármikor válhatunk betörés áldozataivá is. Mivel egy lakásban elég sok elektromos berendezés található, fennáll a veszélye annak, hogy esetleg tűz üt ki valamilyen elektromos zárlat vagy egyéb hiba miatt, de legalább ilyen veszélyesek az illetéktelen behatolók is.

Egy jól megválasztott ajtó szerencsére mindkét problémára megoldást jelenthet, nagyban tudja növelni a biztonságot. A biztonsági zárakkal és egyéb extrákkal felturbózott ajtókkal, valamint a tűzgátló ajtókkal garantáltan nyugodtan aludhatunk.

Mit jelent az, hogy egy ajtó tűzgátló?

Azt, hogy ha tűz üt ki a lakásban, nem tud továbbterjedni egyik helyiségről a másikra, mert az ajtó megállítja. Ez az ajtó speciális kialakításának köszönhető. Tűzgátló ajtóink a magyar szabványnak megfelelő méretekben is kaphatók, így be lehet őket építeni anélkül, hogy szélesebb vagy éppen keskenyebb nyílást kellene biztosítanunk.

Mi tartozik egy tűzgátló ajtóhoz?

·         saroktok

·         négy oldalon falcolt lapszerkezet

·         tűzgátló és füstgátló intumex tömítés

·         kilincsgarnitúra

·         magasságban állítható pánt

·         rugós pánt

·         eltávolítható küszöb szerkezet

·         BB-PZ átalakítós zárszerkezet

·         Érvényes Tűzvédelmi Megfelelőségi Igazolás (TMI)

Biztonsági zárak

Míg a tűzvédelem a beltéri ajtók esetében fontos, a betörésbiztos tulajdonságok inkább a bejárati ajtókkal kapcsolatban kerülnek előtérbe. Itt nem annyira az ajtó alapanyaga számít, sokkal inkább az, hogy milyen zárral szerelték fel, illetve milyen megerősítést kapott.

Egy fa, egy fém, valamint egy műanyag ajtó lehet ugyanolyan biztonságos. Amikor bejárati ajtót választunk, érdemes külön érdeklődni a biztonsági lehetőségekről, hiszen laikusként nem feltétlenül tudjuk, miből válogathatunk, és mit jelentenek az egyes jelölések, minősítések. A biztonság mindent megér, érdemes rá áldozni!

 

 

Fontos tudni!
Ugrás a további cikkekhez
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Ajánlatkérés Pályázatok Hírlevél felíratkozás